Túrák, találkozók beszámolói
- jasa
- [jasa]
-
- Nem elérhető
- Klubtag
-
- Az idő igaz, s eldönti, ami nem az (Petőfi S)
Azzal kezdem, hogy már több év óta "Klassz a parton" néven nyáresti szabadtéri komolyzenei koncertek vannak, nevéből is következtethetően többségében vizek partján. Julius elején Balatonfüreddel kezdődött a sorozat, és hogy halmozzam az élvezeteket, nyilván a suhanóval gurultam le, hogy mérsékeljem kissé a km-futás nagy elmaradását a sokéves átlaghoz képest. :futifuti:
A koncert kezdete előtt még bőven volt idő egy fagyira a Tagore-sétányon, és ahogy ott sétálok, az egyik fa alatt két - ugyancsak fagylaltozó - személyben nagy meglepetésre Mecsusz régi barátunkat és párját ismertem fel ! Öt inkább csak a régi fórum és klubtagok ismerhetik személyesen. (Az én emlékezetes első találkozásom vele, a számomra első, 2011-es Gelse-fürdői talira menet során volt. Egy balatonkenesei parkolóban láttam meg a "gőzkalapácsot" - alias Suzuki LS650 - és gazdáját, és együtt mentünk tovább.)
A kölcsönös felismerés öröme után jót beszélgettünk, hozzájárulásával néhány mondatban be is számolnék a vele történtekről:
- Keneséről elköltözve a honvédséghez ment dolgozni (egyik kollégájával történt az a néhány évvel ezelőtti tragikus tűzszerész baleset....)
- aztán egy rövid ideig Veszprémben volt helyi-járatos buszsofőr, majd Ausztriában vállalt munkát (erről én is tudtam)
- most pedig Németországban él és dolgozik a svájci-osztrák-német határnál, közel gyerekeihez, akik Svájcban vannak
- az alábbi képen is látható párjával most nyáron volt az esküvőjük, lelkesen motoroznak
- még megvan "gözkalapács" és azt mondta, nem is válik meg tőle (mint ahogy a régi fém bögrétől sem, amelyet az éles szeműek az oldaltáskához kapcsolva fedezhetnek fel a fotókon) Fontolgatja, hogy kiviszi a motort külföldre, hogy többet tudjon menni vele
- nagy tisztelettel mutatta meg a kis dugattyú-kulcstartóját, melyet még Bélától kapott régen, és őrá emlékezteti
- végezetül azt mondta, hogy üdvözöl minden régi ismerőst a Fórumról ! :oleles: :hali:
Széles utat kívánva búcsúztunk el egymástól. :kezfog:
Jelentkezz be vagy regisztrálj, hogy láthasd.
Jelentkezz be vagy regisztrálj, hogy láthasd.
/A kettőnkről készült fotó szerint könnyen eldönthető, ki az igazi "szelíd motoros" ! :juhe: /
Kérjük, hogy Belépés vagy vagy Fiók létrehozása, hogy csatlakozhass a beszélgetéshez!
- Carlos
- [Carlos]
-
- Nem elérhető
- Tapasztalt fórumozó
-
- Hozzászólások: 64
- Köszönetek: 1
A szemem világa rég megtanított csalódni,
a csalóknak ez csodaország, nekem meg csak valódi!
Kérjük, hogy Belépés vagy vagy Fiók létrehozása, hogy csatlakozhass a beszélgetéshez!
- Feco
- [Feco]
-
- Nem elérhető
- Klubtag
-
- Motor után első a család legyen...
- Hozzászólások: 482
- Köszönetek: 16
Bélánk már odafent motorozik,széles utakon örök békében...
Kérjük, hogy Belépés vagy vagy Fiók létrehozása, hogy csatlakozhass a beszélgetéshez!
- csiGABIga
- [csiGABIga]
-
- Nem elérhető
- Klubtag
-
- Jó dolog megérkezni,de sokkal jobb utazni...
Kár,hogy nem lehetett az öröm felhőtlen,hisz elvesztettünk egy klubtársat,egy barátot...
Széles utat ott fenn "Bélabátyó".
Kérjük, hogy Belépés vagy vagy Fiók létrehozása, hogy csatlakozhass a beszélgetéshez!
- Bíborka
- [Bíborka]
-
- Nem elérhető
- Klubtag
-
- Ne hajts gyorsabban mint ahogy az őrangyalod követ
Kérjük, hogy Belépés vagy vagy Fiók létrehozása, hogy csatlakozhass a beszélgetéshez!
- Feco
- [Feco]
-
- Nem elérhető
- Klubtag
-
- Motor után első a család legyen...
- Hozzászólások: 482
- Köszönetek: 16
Kérjük, hogy Belépés vagy vagy Fiók létrehozása, hogy csatlakozhass a beszélgetéshez!
- satyapapa
- [satyapapa]
-
- Nem elérhető
- Klubtag
-
- Hozzászólások: 118
- Köszönetek: 3
Kérjük, hogy Belépés vagy vagy Fiók létrehozása, hogy csatlakozhass a beszélgetéshez!
- Gyuresz
- [Gyuresz]
-
- Nem elérhető
- Klubtag
-
- Hozzászólások: 95
- Köszönetek: 1
A tapasztalat olyasvalami, amihez csak közvetlenül azután jut az ember, hogy szüksége lett volna rá.
Kérjük, hogy Belépés vagy vagy Fiók létrehozása, hogy csatlakozhass a beszélgetéshez!
- Gyuresz
- [Gyuresz]
-
- Nem elérhető
- Klubtag
-
- Hozzászólások: 95
- Köszönetek: 1
Köszönjük szépen!
A tapasztalat olyasvalami, amihez csak közvetlenül azután jut az ember, hogy szüksége lett volna rá.
Kérjük, hogy Belépés vagy vagy Fiók létrehozása, hogy csatlakozhass a beszélgetéshez!
- orpi55
- [orpi55]
-
- Nem elérhető
- Klubtag
-
- Yamaha Majesty 400
Aztán öreg a szerkesztő progi na meg én is,de hát most ennyire tellett.
A régi Sony kamerám sokkal jobb volt,de az is kiöregedett,elsilányult a képminőség,na és néha pixelesedik is.
Vannak már sokkal jobbak,de már nem éri meg beruházni.
Kérjük, hogy Belépés vagy vagy Fiók létrehozása, hogy csatlakozhass a beszélgetéshez!
- Tamás
- [Tamás]
-
- Nem elérhető
- Moderátor
-
- Ha bukót veszel, az eszed is a helyén legyen!
- Hozzászólások: 1533
- Köszönetek: 38
Csak így tovább! :yess:
"Attól vagy ember, hogy különb tudsz lenni, s felismered a rosszat, s a jót...!"
Kérjük, hogy Belépés vagy vagy Fiók létrehozása, hogy csatlakozhass a beszélgetéshez!
- oborzilio
- [oborzilio]
-
- Nem elérhető
- Klubtag
-
Kérjük, hogy Belépés vagy vagy Fiók létrehozása, hogy csatlakozhass a beszélgetéshez!
- orpi55
- [orpi55]
-
- Nem elérhető
- Klubtag
-
- Yamaha Majesty 400
Kisebb technikai akadályok leküzdése után végre elkészült a hétvégi találkozóról a videó!
Ezt a ronda palit itt az indexképen ismeri valaki?Hogy került ez ide?
Jó szórakozást kívánok!:oleles:
Kérjük, hogy Belépés vagy vagy Fiók létrehozása, hogy csatlakozhass a beszélgetéshez!
- Gyuresz
- [Gyuresz]
-
- Nem elérhető
- Klubtag
-
- Hozzászólások: 95
- Köszönetek: 1
Köszönöm Mindenkinek a hétvégét.
A tapasztalat olyasvalami, amihez csak közvetlenül azután jut az ember, hogy szüksége lett volna rá.
Kérjük, hogy Belépés vagy vagy Fiók létrehozása, hogy csatlakozhass a beszélgetéshez!
- kalo józsef
- [kalo józsef]
-
- Nem elérhető
- Klubtag
-
- Hozzászólások: 221
- Köszönetek: 0
Kérjük, hogy Belépés vagy vagy Fiók létrehozása, hogy csatlakozhass a beszélgetéshez!
- Coller úr
- [Coller úr]
-
- Nem elérhető
- Klubtag
-
- Köszönöm, hogy itt lehetek...
Én szentül hiszem, hogy angyalok igenis léteznek. Emberi álruhát öltve köztünk járnak a földön.
Kérjük, hogy Belépés vagy vagy Fiók létrehozása, hogy csatlakozhass a beszélgetéshez!
- jasa
- [jasa]
-
- Nem elérhető
- Klubtag
-
- Az idő igaz, s eldönti, ami nem az (Petőfi S)
(suhanó-2 próbaútja is jól sikerült - 672 km)
Kérjük, hogy Belépés vagy vagy Fiók létrehozása, hogy csatlakozhass a beszélgetéshez!
- Feco
- [Feco]
-
- Nem elérhető
- Klubtag
-
- Motor után első a család legyen...
- Hozzászólások: 482
- Köszönetek: 16
Kérjük, hogy Belépés vagy vagy Fiók létrehozása, hogy csatlakozhass a beszélgetéshez!
- Mr. Majesty
- [Mr. Majesty]
-
- Nem elérhető
- Tapasztalt fórumozó
-
- Élni és élni hagyni!!!
szeretettel gondolunk rátok
Tibi, Edina és Űrdongó
Kérjük, hogy Belépés vagy vagy Fiók létrehozása, hogy csatlakozhass a beszélgetéshez!
- oborzilio
- [oborzilio]
-
- Nem elérhető
- Klubtag
-
:hali: :yess:
Kérjük, hogy Belépés vagy vagy Fiók létrehozása, hogy csatlakozhass a beszélgetéshez!
