Header Club Logo

Túrák, találkozók beszámolói

  • jasa
  • [jasa]
  • Nem elérhető
  • Klubtag
  • Klubtag
  • Az idő igaz, s eldönti, ami nem az (Petőfi S)
Több
2021 jún. 03 23:38 #6022 Írta: jasa
jasa válasza a(z) Túrák, találkozók beszámolói témában
Néhány napos csúszással, de a topik nevével összhangban igazi beszámolót szeretnék írni a múlt hétvégéről (főként hogy holnaptól több napra elutazom....)

Kb. 10 hónapos kényszerű szünet után "kiéhezve" és felfokozott várakozással indultam péntek kora délelőtt a zalai találkozóra. Útközben megálltam a Sármellék mellett és megtekintettem a Kis-balatoni látogatóközpontban lévő kiállítás. Szép és érdekes volt, gyorsan eltelt a majd két óra. Sormásra beérve gyorsan feldobtam a sátrat, és indultam (volna) a Mészivel megbeszélt csurgói fürdőzésre. Csakhogy Suhanó nem indult (irgumm-burgumm)    a jelek hirtelen akksihalált sejtettek. Mészi gyors és hathatós segítségével töltőre került a masina, majd a 250-es Majája hátsó ülésén - alig egy óra csúszással - mégis csak eljutottam a fürdőbe. Óhatatlan a párhuzam egy 10 évvel ezelőtti emlékkel, amikor az ezüst burgim vízpumpa hibája miatt  Gazsi 250-es Majája hátsó ülésén jutottam el Gelsefürdőbe. Szóval "ős-kakukktojás" létem ellenére azért mégiscsak volt / van kapcsolatom a fórumunk névadó típusához.      A fürdő nagyon kellemes volt (jobb és olcsóbb mint Zalakaros) jót beszélgettünk, de 5 óra után már indulni kellett, mert készültünk Jenő kerti grill-partijára. Érkezésünkkor a társaság már túl volt az "alapozáson", az elmaradást gyorsan be kellett hozni.   Sok volt a megbeszélni való, a szokásos ugratás, a csapat hozta a formáját, az étel-ital kiváló volt, gyorsan telt az idő, de gondolni kellett a holnapra is (bennem azért erősen motoszkált az akku téma bizonytalansága.......).
Szombat reggel korán kelve láss csodát, az akku éppen annyira összeszedte magát, hogy beindította a mocit, így be tudtam vitorlázni Nagykanizsa "akku-mágusához" , gyors döntés - csere, az új Banner pedig az én bankszámlámról szívott le. Megnyugodott kedéllyel csatlakoztam a csapathoz, irány a B.keresztúri találkahely. No de tudok én még magamnak izgalmat okozni  jócskán menetközben "vettem észre" hogy a benzinszint mutató már feküdt a piros sáv alján (az akksi-ügy elnyomta a korábban már betervezett kanizsai tankolást) Elkezdődött a küzdelem a deciliterek és kilométerek között.  . A Lukoil kút előtt szerencsére egy jó hosszú lejtő volt, így éppen a kútra befordulva hörrent le a motor, csak 10 métert toltam a kútoszlopig. A számok nyelvén: a 9,1 literes tank 9,6 litert fogadott be (púpozva), a hatótáv 294 km. Tanulságos volt !  A szombati érkezőkkel kibővülve megrohamoztuk a Csillagvár éttermet, jelentem a húsostál mérete nem lett kisebb a járvány előttiekhez képest. Ebéd után a helyi Sörművek meglátogatása következett (ahonnan vásárolt és ajándékba kapott sörökkel megpakolva távoztunk) majd Sormáson lecuccolás után érdekes íjászbemutatót kaptunk: az elméleti részt Fecó felfokozott aktivitása szinesítette, de a gyakorlati részben Duncsó és Kokó vitte el a pálmát. Vacsora a helyi kocsmában: az "első kört" a tali szervezőink (Fecó és Jenő) gavallér módon állták. Az ebédhez hasonlóan a disznótoros vacsora is komoly erőpróba elé állított bennünket, de tartottunk a frontot. A hadászati kifejezés azért is ide illő, mert várakozás közben az egész terem hallhattat Fecó nagyívű történelmi előadását az angol és a spanyol hadiflotta 16 század végi nagy összecsapásáról. Sajnos csak a végén vettük észre a csocsóasztalt, de azért két meccsre még futotta, szerénységem a győztes páros tagja volt (6-0, 6-3).   
A "kemény magnak" még korai volt a 10 órai lefekvés, így a hűvös idő ellenére éjfélig még meghánytukvetettük a világ sorát, pálesszal és sörrel nyomatékosítva a mondanivalót.

Vasárnap - szokás szerint - kora hajnalban útra keltem,  a délelőtti kanizsai bolhapiac helyett én a hazait választottam, fél kilencre álltam meg a garázs előtt, szumma 387 km után.
Nagyon jó hétvége volt !   Külön köszönet a szervező páros szívélyességének (!!!) és a tartalmas programnak, és Mészinek a személyes segítségéért. A "felhők között töltött" néhány év után örömmel vettük visszatérését közénk.  A kulináris örömök között - a teljesség igénye nélkül - azért  meg kell említeni  még Satyapapa fügepálinkáját, és Mészi feleségének kakaós-csokis-lekváros kalácsát is. 
(Egy valami még nekem függőben van a hazaútról, erről majd később írok....   )

Végül egy kis statisztika:
16 fő résztvevő
7 motor (Fecó, Jenő, Mészi, Coller, Topi, Koko140, Jasa)
5 autó (Sutyiék, Duncsóék, Oborzilióék, Satyáék, Kokó)
és sok kellemes emlék 

Kérjük, hogy Belépés vagy vagy Fiók létrehozása, hogy csatlakozhass a beszélgetéshez!

Több
2021 jún. 01 15:00 #6014 Írta: Feco
Feco válasza a(z) Túrák, találkozók beszámolói témában
Köszi a részvételt,örülök hogy minden rendben lezajlott!! 
                                Viszlát Egerben!! Feco!!!

Kérjük, hogy Belépés vagy vagy Fiók létrehozása, hogy csatlakozhass a beszélgetéshez!

  • Czupi Jenő
  • [Czupi Jenő]
  • Nem elérhető
  • Kezdő fórumozó
  • Kezdő fórumozó
  • Meghalni könnyű,de Élni azt nehéz...
Több
2021 május 31 19:53 #6013 Írta: Czupi Jenő
Czupi Jenő válasza a(z) Túrák, találkozók beszámolói témában
Jó,hogy jöttetek,kőszönöm!jövőre talán többen is leszünk,üdv a többieknek!!!
 
Kérjük, hogy Belépés vagy vagy Fiók létrehozása, hogy csatlakozhass a beszélgetéshez!

  • Coller úr
  • [Coller úr]
  • Nem elérhető
  • Klubtag
  • Klubtag
  • Köszönöm, hogy itt lehetek...
Több
2021 május 31 04:33 #6012 Írta: Coller úr
Coller úr válasza a(z) Túrák, találkozók beszámolói témában
Én is köszönök szépen mindent.Szuper élményekkel gazdagodtunk.
Majd egy kis videóval szolgálok, a teljesség igénye nélkül.

Én szentül hiszem, hogy angyalok igenis léteznek. Emberi álruhát öltve köztünk járnak a földön.

Kérjük, hogy Belépés vagy vagy Fiók létrehozása, hogy csatlakozhass a beszélgetéshez!

Több
2021 május 30 17:53 #6011 Írta: Duncso
Duncso válasza a(z) Túrák, találkozók beszámolói témában
Sziasztok 

Kis kiterovel szerencsesen hazaertunk 
Minden szuper volt, jól éreztük magunkat 
Köszönjük a szervezést
Klau, Sutyi, Duncso & Marcsi 

Kérjük, hogy Belépés vagy vagy Fiók létrehozása, hogy csatlakozhass a beszélgetéshez!

Több
2021 május 30 16:37 #6010 Írta: Mészi
Mészi válasza a(z) Túrák, találkozók beszámolói témában
Hölgyek, Urak!
Igencsak jóra sikeredett a tali.
Köszi, hogy újra köztetek lehetettem.
Külön köszönet a szervezésért, egyszerű, nem túlbonyolított, de nagyszerű volt! 
Mindenre jutott idő, nagyon finomakat, jókat és sokat ettünk, persze ittunk is, de mindenképp csak köszönet és köszönet!!!
 
Kérjük, hogy Belépés vagy vagy Fiók létrehozása, hogy csatlakozhass a beszélgetéshez!

Több
2021 május 30 09:27 #6009 Írta: Duncso
Duncso válasza a(z) Túrák, találkozók beszámolói témában
 
A kép rejtve van a vendégek elől.
Jelentkezz be vagy regisztrálj, hogy láthasd.
 
A kép rejtve van a vendégek elől.
Jelentkezz be vagy regisztrálj, hogy láthasd.

És a vége... 
A kép rejtve van a vendégek elől.
Jelentkezz be vagy regisztrálj, hogy láthasd.

Kérjük, hogy Belépés vagy vagy Fiók létrehozása, hogy csatlakozhass a beszélgetéshez!

  • Tamás
  • [Tamás]
  • Nem elérhető
  • Moderátor
  • Moderátor
  • Ha bukót veszel, az eszed is a helyén legyen!
Több
2021 május 29 18:36 #6008 Írta: Tamás
Tamás válasza a(z) Túrák, találkozók beszámolói témában
Hí be irigy vagyok az ottlévőkre! 
Érezzétek nagyon jól magatokat! 

"Attól vagy ember, hogy különb tudsz lenni, s felismered a rosszat, s a jót...!"

Kérjük, hogy Belépés vagy vagy Fiók létrehozása, hogy csatlakozhass a beszélgetéshez!

Több
2021 május 29 15:02 #6007 Írta: Duncso
Duncso válasza a(z) Túrák, találkozók beszámolói témában
 
A kép rejtve van a vendégek elől.
Jelentkezz be vagy regisztrálj, hogy láthasd.
 
A kép rejtve van a vendégek elől.
Jelentkezz be vagy regisztrálj, hogy láthasd.

Kérjük, hogy Belépés vagy vagy Fiók létrehozása, hogy csatlakozhass a beszélgetéshez!

Több
2021 május 29 15:00 #6006 Írta: Duncso

2021 május 29 09:09 - 2021 május 29 10:42 #6005 Írta: Duncso
Duncso válasza a(z) Túrák, találkozók beszámolói témában
A kép rejtve van a vendégek elől.
Jelentkezz be vagy regisztrálj, hogy láthasd.
A kép rejtve van a vendégek elől.
Jelentkezz be vagy regisztrálj, hogy láthasd.
A kép rejtve van a vendégek elől.
Jelentkezz be vagy regisztrálj, hogy láthasd.
A kép rejtve van a vendégek elől.
Jelentkezz be vagy regisztrálj, hogy láthasd.
Utolsó szerkesztés: 2021 május 29 10:42 ZsViktor által.

Kérjük, hogy Belépés vagy vagy Fiók létrehozása, hogy csatlakozhass a beszélgetéshez!

Több
2021 május 28 17:54 #6004 Írta: Duncso
Duncso válasza a(z) Túrák, találkozók beszámolói témában
 
A kép rejtve van a vendégek elől.
Jelentkezz be vagy regisztrálj, hogy láthasd.

Kérjük, hogy Belépés vagy vagy Fiók létrehozása, hogy csatlakozhass a beszélgetéshez!

Több
2021 május 28 17:51 #6003 Írta: Duncso
Duncso válasza a(z) Túrák, találkozók beszámolói témában
Kezdődik....
 
A kép rejtve van a vendégek elől.
Jelentkezz be vagy regisztrálj, hogy láthasd.
A kép rejtve van a vendégek elől.
Jelentkezz be vagy regisztrálj, hogy láthasd.
A kép rejtve van a vendégek elől.
Jelentkezz be vagy regisztrálj, hogy láthasd.
A kép rejtve van a vendégek elől.
Jelentkezz be vagy regisztrálj, hogy láthasd.
A kép rejtve van a vendégek elől.
Jelentkezz be vagy regisztrálj, hogy láthasd.
A kép rejtve van a vendégek elől.
Jelentkezz be vagy regisztrálj, hogy láthasd.
A kép rejtve van a vendégek elől.
Jelentkezz be vagy regisztrálj, hogy láthasd.
A kép rejtve van a vendégek elől.
Jelentkezz be vagy regisztrálj, hogy láthasd.
A kép rejtve van a vendégek elől.
Jelentkezz be vagy regisztrálj, hogy láthasd.
A kép rejtve van a vendégek elől.
Jelentkezz be vagy regisztrálj, hogy láthasd.

Kérjük, hogy Belépés vagy vagy Fiók létrehozása, hogy csatlakozhass a beszélgetéshez!

  • Tamás
  • [Tamás]
  • Nem elérhető
  • Moderátor
  • Moderátor
  • Ha bukót veszel, az eszed is a helyén legyen!
Több
2021 május 09 20:35 #5919 Írta: Tamás
Tamás válasza a(z) Túrák, találkozók beszámolói témában
Ma megejtettük első idei motorozásnak minősíthető programját.
Alkatrészbeszerzéssel egybekötött túra volt, ami nagyon jól esett a hosszú kihagyás után...

A kép rejtve van a vendégek elől.
Jelentkezz be vagy regisztrálj, hogy láthasd.

"Attól vagy ember, hogy különb tudsz lenni, s felismered a rosszat, s a jót...!"

Kérjük, hogy Belépés vagy vagy Fiók létrehozása, hogy csatlakozhass a beszélgetéshez!

Több
2021 május 09 14:34 #5916 Írta: Cbhires
Cbhires válasza a(z) Túrák, találkozók beszámolói témában

jasa írta: folytatás

Hmm,mindig tanul újat az ember fia! Én tavaly nyáron bicajjal tekeregtem arra,csak épp a másik irányból,a Bakony dombjai közül ereszkedtem.
A kép rejtve van a vendégek elől.
Jelentkezz be vagy regisztrálj, hogy láthasd.
A kép rejtve van a vendégek elől.
Jelentkezz be vagy regisztrálj, hogy láthasd.
Igaz,itt csak a torony látszik. Elsőre,mikor láttam,olyan mesebeli "kastélynak" tűnt,aztán feledésbe is merült,hogy utána nézzek...,most legalább tudom már,hogy micsoda is:)! Néha-néha elmegyek előtte,de nem is gondoltam,hogy be lehet menni.

Kérjük, hogy Belépés vagy vagy Fiók létrehozása, hogy csatlakozhass a beszélgetéshez!

  • Tamás
  • [Tamás]
  • Nem elérhető
  • Moderátor
  • Moderátor
  • Ha bukót veszel, az eszed is a helyén legyen!
Több
2021 május 04 05:21 #5900 Írta: Tamás
Tamás válasza a(z) Túrák, találkozók beszámolói témában
De jó látni, olvasni ezeket!
Pompás lenne, ha visszatérnénk ehez a jószokásunkhoz, hogy egyes jól sikerült túráinkat képes - szöveges - videós formában megosszuk! :yess:

"Attól vagy ember, hogy különb tudsz lenni, s felismered a rosszat, s a jót...!"

Kérjük, hogy Belépés vagy vagy Fiók létrehozása, hogy csatlakozhass a beszélgetéshez!

  • jasa
  • [jasa]
  • Nem elérhető
  • Klubtag
  • Klubtag
  • Az idő igaz, s eldönti, ami nem az (Petőfi S)
Több
2021 május 03 22:45 #5898 Írta: jasa
jasa válasza a(z) Túrák, találkozók beszámolói témában
utolsó rész

Kérjük, hogy Belépés vagy vagy Fiók létrehozása, hogy csatlakozhass a beszélgetéshez!

  • jasa
  • [jasa]
  • Nem elérhető
  • Klubtag
  • Klubtag
  • Az idő igaz, s eldönti, ami nem az (Petőfi S)
Több
2021 május 03 22:43 #5897 Írta: jasa
jasa válasza a(z) Túrák, találkozók beszámolói témában
folytatás

Kérjük, hogy Belépés vagy vagy Fiók létrehozása, hogy csatlakozhass a beszélgetéshez!

  • jasa
  • [jasa]
  • Nem elérhető
  • Klubtag
  • Klubtag
  • Az idő igaz, s eldönti, ami nem az (Petőfi S)
Több
2021 május 03 22:39 #5896 Írta: jasa
jasa válasza a(z) Túrák, találkozók beszámolói témában
Ez nem találkozó volt, túrának is kicsike (alig 95 km lett) és nem is nagyon friss, de mivel most ínséges időket élünk, és nem igazán vagyunk a szezonban sem, így talán érdekes lehet ....főként az egyenruhás szervezetekhez kötődő múlttal vagy érdeklődéssel rendelkezők körében.....mintha lennének körünkben néhányan ilyenek. :jaja:

Szóval még április 10-én - éppen fél évvel az utolsó gurulásom után - és még éppen a beállott "áprilisi tél" előtt beizzítottam a paripát. Részben hogy kipróbáljam a korábbi "garázsmenetek" eredményét (lásd a műszaki dolgok rovatában leírtakat), meg hát igencsak akaródzott már gurulni egyet.

Veszprém - Gy.rátót - Hajmáskér volt az útvonal, és mielőtt ráfordultam volna a 8-asra, bevillant hogy meg kellene nézni közelebbről azt a távolról "kastélyszerű" épületet, amire addig csak mindig a főútról, tisztes távolból vetettem egy-egy pillantást. Igen, a hajmáskéri volt "szovjet laktanyáról" van szó, ami tulajdonképpen a Monachia legnagyobb tüzérségi kiképző bázisaként és laktanyájaként épült meg 1910-ben. Részletesebb leírás található pl. az alábbi helyen:

welovebalaton.hu/cikk/2019/10/7/igy-lett...-egykori-laktanyajat

Nos hát, kerek 30 évvel a kivonulás után, elképesztő állapottal szembesültem. Természetesen kerítés, és tiltó táblák voltak, de hát ez nem akadályozott meg, mint ahogy másokat sem. Már érkezéskor beszédhangot, kiabálást, hallottam a épületből, és aztán bent is mindenfelé nézelődőkkel, többségében fiatalokkal találkoztam, szabályos "katasztrófa-turizmus" volt ezen a szombat délutánon. Megdöbbentő volt a pusztulás / pusztulni hagyás / pusztítás látványa. Énem pacifista része kicsit örült, hogy mindezekre (a laktanyára) már nincsen szükség, de nagyobbrészt inkább sajnáltam, és szomorú volt a nyilvánvalóan hatalmas értékek megsemmisülését látni. Bizonyosan horribilis összeg lenne helyrehozni, valami célra hasznosítani ezt a hatalmas háromszintes főépületet, (gondolom reménytelen is a dolog) de hát akkor is fájt. Nem is részletezem tovább, a képek magukért beszélnek.
(Csak zárójelben még egy dolog: a kb. félórás bejárás során az épületben annyi sörösdobozt láttam szétdobálva, hogy beváltásuk (3 Ft/db) bőven fedezte volna a teljes túrám benzinköltségét. Nyilván morbid a felvetés, de érzékelteti az állapotokat)
A tárgyilagosság miatt meg kell jegyezni, hogy a teljes laktanya-komplexum több részét, épületét már felújították és hasznosítják, de nagyobb részére, köztük a főépületre a leírtak érvényesek.

A súlyos benyomások után hazafelé útközben igazi felüdülés volt a kenesei magasparton a Balaton panorámája, a készülődő naplemente fény-játékaiban.

Kérjük, hogy Belépés vagy vagy Fiók létrehozása, hogy csatlakozhass a beszélgetéshez!

Több
2021 ápr. 03 04:29 #5699 Írta: orpi55
orpi55 válasza a(z) Túrák, találkozók beszámolói témában
A virus helyzetre való tekintettel csak kis létszámmal,de páran tettünk egy szép ki kanyart a Mátrában és Eger felé,erről szól ez a bemelegítő,kedvcsináló videó.
(Az útvonalat illetően személyes érintettségem is volt,ugyanis néhai Juhász Béla barátom ezt az utat motorozta le életében utoljára 2019 őszén,ahol az útitársa lehettem.)
Fogadjátok szeretettel.

Kérjük, hogy Belépés vagy vagy Fiók létrehozása, hogy csatlakozhass a beszélgetéshez!

Oldalmegjelenítési idő: 2.143 másodperc
Az oldal motorja a Kunena fórum