Nagyobb Clubtalálkozók szervezése, megbeszélése, időpontok egyeztetése
- psutyika
- [psutyika]
-
- Nem elérhető
- Moderátor
-
- Yamaha FJR 1300A (2008) Yamaha Majesty 400 (2004)
Ismét E.I.T. !!!
Dátum: 2021. augusztus 26-29.
- Érkezés augusztus 25.-től lehetséges. Duncsó-ék és mi már a lehetőségekhez mérten valamikor a délutáni órákban megérkezünk így, ha van olyan akinek van kedve és lehetősége szerdán jönni mi már ott leszünk. Azért idén sem árt, ebben az esetben egy telefonos egyeztetés nehogy épp elkerüljük egymást (pl. vásárlás miatt).
- Kaja megszokott módon működik. Mindenki saját maga alapon oldja meg. Egy bográcsozós dolgot tervezünk Duncsó-val valamelyik napra. Ezt még pontosítjuk és attól függően csináljuk, hogy melyik nap lesz teljes vagy legalábbis a legnagyobb a létszám, illetve van e rá igény. Ha már látjuk a létszámokat akkor feldobunk valamilyen alternatívát itt a fórumon és közösen megbeszéljük, az alapanyagok árát pedig majd jól szétdobjuk azok között, akik szeretnének enni. Talán így a legkorrektebb. Ha megoldható, azért a bográcsozást szeretnénk nem a balatoni fürdőzéssel egy napra tervezni. Ennek több oka is van, de erre most nem térnék ki. A lényeg, hogy azon a napon amikor Balcsizunk, este grillezés lesz.
- Az előző évek tapasztalatai alapján megint csak nem tervezünk előre semmilyen fix programot.
Elképzelt programtervezet mint mindig, most is van, de ezt Jasa fogja egy kicsit később kiegészítő jelleggel feltenni. Még én sem beszéltem vele, így ezt majd pontosítjuk, de szerintem majd menet közben rugalmasan alakulnak a dolgok.
Szállás:
Ez sem változott.
Szobák és ágyak a szokásos módon korlátozott mennyiségben vannak, de igyekszek mindenkit elosztani úgy, hogy az mindenkinek megfeleljen.
A helyek terén a szokásos módon feliratkozási sorrend van.
- 1 db másfél ágyas szoba (A szokásos módon itt elleszünk mi Klauval.)
- 2 db 3 ágyas szoba (Erdészház emeleten)
- 1 db 2 ágyas szoba (Tanépület)
- 3 db 6 ágyas szoba (Erdészház 2db, Tanépület 1db)
- 1 db pótágyazható közösségi helység a tanépületben (kb. 10 db kinyitható ágy fér el)
- Sátrazás minden mennyiségben
Árak:
Szállás házban: 3,500 Ft/Fő/Éj
Szállás sátorban (Konyha, fürdő, Wc használattal): 1.000 Ft/Fő/Éj
Ágynemű (db/Fő): 400 Ft/Fő
Szép kártyás fizetés van.
Fontos!!!
Mivel idén sajnos úgy alakult, hogy vasárnap reggel nagyon korán (kb. Jasával együtt nekünk el kell indulnunk haza, nem fogom tudni összeszedni a szállás árakat így kérek mindenkit, hogy egyénileg rendezzék azt az iskolában a szokott módon, vagy ha az nem lehetséges, Duncsóékkal azt beszéltük, hogy Ők is szívesen összeszedik a pénzt.
Az iskolában teljesen új vezetés van, sajnos a régi bevált eljárások teljesen megváltoztak a jelentkezést illetően.
Az új iskolavezető szavait idézve, „Legyen ez számunkra egy szép emlék”.
Ez egészen pontosan azt jelenti, hogy érkezés előtt le kell adnunk egy formanyomtatványon a listát a pontos ott töltött éjszakákról, személyekről.
Természetesen eddig nem szükséges adatokat is meg kell adnunk, ami még jobban bebonyolítja a dolgot.
Az ezzel kapcsolatos emailben kapott tájékoztatót felrakom ide.Mivel annyi féle dolgot fel kell már tüntetni a jelentkezéskor, hogy az itt korábban használt feliratkozási lista, terjedelme miatt sajnos már nem működik, ezért kérek mindenkit, aki szeretne jönni, e-mailben vagy bármilyen más alternatív módon (pl: messenger, viber, Sms) küldje el a jelentkezését az alábbi adatok pontos megadásával.
Ezek a következők:
- Részvevő neve
- Születési dátuma
- Lakcím irányítószáma
- Tartózkodási idő (tól-ig)
- Szállás helye (Melyik szoba vagy sátor?)
- Ott töltött éjszakák száma
- Ágyneműt kér e? (Ha igen hány főre?)
- Bográcsost kér e, ha lesz? (Ha igen hány főre?)
- Elérhetőség (Ez csak nekem kell, hogy ha valami nem tiszta tudjam az illetőt elérni valahol.)Hát kb. ennyi.
Sajnos a szabályokat nem én hozom és ezeket kérik így, ha menni akarunk továbbra is be kell hódolni az elvárásoknak.Természetesen, hogy legyen visszajelzésetek arról, hogy él a jelentkezésetek, én majd minden nap felrakom a fórumra az aktuális listát ugyan abban a formában, mint korábban csak a személyes adatokat (amire csak az iskolának van szüksége) kihagyva.
A jelentkezések aktuális listáját nemsokára felrakom.
Bármi kérdésetek van, keressetek bátran engem.
Telefonszámom tudjátok, ha mégsem akkor: +36/20-420-9529
e-mail címem:
Helyszín térképen (bökj a koordinátákra):
Dokumentáció
Soha ne azt bánd amit megtettél, hanem azt amit megtehettél volna de nem tetted meg, mert nem volt hozzá elég bátorságod!
Kérjük, hogy Belépés vagy vagy Fiók létrehozása, hogy csatlakozhass a beszélgetéshez!
- jasa
- [jasa]
-
- Nem elérhető
- Klubtag
-
- Az idő igaz, s eldönti, ami nem az (Petőfi S)

- Czupi Jenő
- [Czupi Jenő]
-
- Nem elérhető
- Kezdő fórumozó
-
- Meghalni könnyű,de Élni azt nehéz...
- Hozzászólások: 23
- Köszönetek: 2
Most néztem időjárás előrejelzést,talán Bogláron nem lesz vihar,ezért bevállalom!Sajnálom,hogy nem leszel ott Orpi,de arrafelé bizti esni fog.Majd leközelebb!Holnap irány a Balcsi!
Kérjük, hogy Belépés vagy vagy Fiók létrehozása, hogy csatlakozhass a beszélgetéshez!
- Rob
- [Rob]
-
- Nem elérhető
- Klubtag
-
- Mert az èletet èlni kell....
- Hozzászólások: 101
- Köszönetek: 1
Kérjük, hogy Belépés vagy vagy Fiók létrehozása, hogy csatlakozhass a beszélgetéshez!
- orpi55
- [orpi55]
-
- Nem elérhető
- Klubtag
-
- Yamaha Majesty 400
Megvártam az RTL.időjárás jelentését,reménykedtem,de úgy néz ki hogy Gyöngyös,Hatvan,Gödöllő,Budapest,Székesfehérvár vonaláig fog leérni ez a nyavalyás hullámzó frontzóna,ami 65 %-os eséllyel mondja a zivatart,helyenként felhőszakadást,több hullámban.Pont arra felé vezetne az út a Platán strandra.
Balatonbogláron is délutánig várható a jó idő,utána ott is előfordulhatnak zivatarok.
Pedig nagyon szerettem volna elmenni,de ez most így nem fog összejönni.
Aki elmegy,jó szórakozást,esőmentes napot kívánok neki.
Kérjük, hogy Belépés vagy vagy Fiók létrehozása, hogy csatlakozhass a beszélgetéshez!
- Duncso
- [Duncso]
-
- Nem elérhető
- Klubtag
-
Jelentkezz be vagy regisztrálj, hogy láthasd.
Kérjük, hogy Belépés vagy vagy Fiók létrehozása, hogy csatlakozhass a beszélgetéshez!
- psutyika
- [psutyika]
-
- Nem elérhető
- Moderátor
-
- Yamaha FJR 1300A (2008) Yamaha Majesty 400 (2004)
Soha ne azt bánd amit megtettél, hanem azt amit megtehettél volna de nem tetted meg, mert nem volt hozzá elég bátorságod!
Kérjük, hogy Belépés vagy vagy Fiók létrehozása, hogy csatlakozhass a beszélgetéshez!
- orpi55
- [orpi55]
-
- Nem elérhető
- Klubtag
-
- Yamaha Majesty 400
Én csak sutyomban (rögtön Sutyi jut itt eszembe... )figyeltem itt a szervezkedést,feltett szándékom volt hogy elmenjek!
A régi idők,és a régi barátok emlékére,na meg a Balaton is csábít nagyon.
Igen,várjuk meg az esti időjárás jelentéseket,én többet is megnézek,azután döntsünk.
Most reggel a királyi 1-en azt mondták,hogy holnap főként az északi megyékben lesznek zivatarok.Maradjon is így!
A 30 fok nem zavarna,még a szél sem,de a mostani zivatarokat nézve sajnos bármi lehet!
Üdv.mindenkinek!
Kérjük, hogy Belépés vagy vagy Fiók létrehozása, hogy csatlakozhass a beszélgetéshez!
- jasa
- [jasa]
-
- Nem elérhető
- Klubtag
-
- Az idő igaz, s eldönti, ami nem az (Petőfi S)
Kérjük, hogy Belépés vagy vagy Fiók létrehozása, hogy csatlakozhass a beszélgetéshez!
- jasa
- [jasa]
-
- Nem elérhető
- Klubtag
-
- Az idő igaz, s eldönti, ami nem az (Petőfi S)
Kérjük, hogy Belépés vagy vagy Fiók létrehozása, hogy csatlakozhass a beszélgetéshez!
- Mészi
- [Mészi]
-
- Nem elérhető
- Kezdő fórumozó
-
- Hozzászólások: 25
- Köszönetek: 0
Ismerősünk sajnos lemondta a tengeri nyaralását.
Így szabad lett az általunk ismert, megszokott apartman.
A tulaj a barátunk és nem akarjuk, hogy oda most ő szerezzen vendéget, vagy kiessen neki a pénz.
Így nejecském futott egy kört és kap szabadságot.
Ezáltal 07,30-08.07 között újra a tengeren süttetem a hasamat.
Ne haragudjatok, de így részemről a csobbanás stornó! De a 24 sem jó, mert akkor meg a nyugger klubbal kell mennem lőversenyre.
Remélem, hogy az EIT időpontján idehaza leszek!
Mindenkinek kellemesen jó csobbanást és baleset meg hibamentes gurigázást!
Kérjük, hogy Belépés vagy vagy Fiók létrehozása, hogy csatlakozhass a beszélgetéshez!
- jasa
- [jasa]
-
- Nem elérhető
- Klubtag
-
- Az idő igaz, s eldönti, ami nem az (Petőfi S)
Kérjük, hogy Belépés vagy vagy Fiók létrehozása, hogy csatlakozhass a beszélgetéshez!
- Mészi
- [Mészi]
-
- Nem elérhető
- Kezdő fórumozó
-
- Hozzászólások: 25
- Köszönetek: 0
Helyszin: Balatonboglár Platán strand (ingyenes)
Gyülekező a strand előtt 10 órakor, belépés kb. 10.15-kor, távozás 17-kor (természetesen mind az érkezés, mind a távozás időpontja rugalmas, egyéni döntés szerinti)
Javasolt (szombati) időpontok:
A. julius 17.
B. julius 24. Jasa, Czupi Jenő,
c. julius 31. Jasa, Czupi Jenő, Klaudia és Sutyi, Kokó140, Duncso & Marcsi Grisa, Mészi
Akit érdekel, írja a nevét ahhoz a dátumhoz, amelyik neki megfelelő (természetesen többet is lehet bejelölni) A legnépszerűbb időpont nyer, de természetesen az időjárás alakulása is átírhatja a tervet. Ha a juliusban nem jön össze, megpróbálhatjuk augusztusban a szervezést.... Jenőt (véleménye alapján) már be is írtam a listába
Kérjük, hogy Belépés vagy vagy Fiók létrehozása, hogy csatlakozhass a beszélgetéshez!
- jasa
- [jasa]
-
- Nem elérhető
- Klubtag
-
- Az idő igaz, s eldönti, ami nem az (Petőfi S)
Kérjük, hogy Belépés vagy vagy Fiók létrehozása, hogy csatlakozhass a beszélgetéshez!
- Duncso
- [Duncso]
-
- Nem elérhető
- Klubtag
-
Helyszin: Balatonboglár Platán strand (ingyenes)
Gyülekező a strand előtt 10 órakor, belépés kb. 10.15-kor, távozás 17-kor (természetesen mind az érkezés, mind a távozás időpontja rugalmas, egyéni döntés szerinti)
Javasolt (szombati) időpontok:
A. julius 17.
B. julius 24. Jasa, Czupi Jenő,
c. julius 31. Jasa, Czupi Jenő, Klaudia és Sutyi, Kokó140, Duncso & Marcsi Grisa
Akit érdekel, írja a nevét ahhoz a dátumhoz, amelyik neki megfelelő (természetesen többet is lehet bejelölni) A legnépszerűbb időpont nyer, de természetesen az időjárás alakulása is átírhatja a tervet. Ha a juliusban nem jön össze, megpróbálhatjuk augusztusban a szervezést.... Jenőt (véleménye alapján) már be is írtam a listába
Kérjük, hogy Belépés vagy vagy Fiók létrehozása, hogy csatlakozhass a beszélgetéshez!
- Duncso
- [Duncso]
-
- Nem elérhető
- Klubtag
-
Helyszin: Balatonboglár Platán strand (ingyenes)
Gyülekező a strand előtt 10 órakor, belépés kb. 10.15-kor, távozás 17-kor (természetesen mind az érkezés, mind a távozás időpontja rugalmas, egyéni döntés szerinti)
Javasolt (szombati) időpontok:
A. julius 17.
B. julius 24. Jasa, Czupi Jenő,
c. julius 31. Jasa, Czupi Jenő, Klaudia és Sutyi, Kokó140, Duncso & Marcsi
Akit érdekel, írja a nevét ahhoz a dátumhoz, amelyik neki megfelelő (természetesen többet is lehet bejelölni) A legnépszerűbb időpont nyer, de természetesen az időjárás alakulása is átírhatja a tervet. Ha a juliusban nem jön össze, megpróbálhatjuk augusztusban a szervezést.... Jenőt (véleménye alapján) már be is írtam a listába.
Kérjük, hogy Belépés vagy vagy Fiók létrehozása, hogy csatlakozhass a beszélgetéshez!
- koko140
- [koko140]
- Nem elérhető
- Klubtag
-
Helyszin: Balatonboglár Platán strand (ingyenes)
Gyülekező a strand előtt 10 órakor, belépés kb. 10.15-kor, távozás 17-kor (természetesen mind az érkezés, mind a távozás időpontja rugalmas, egyéni döntés szerinti)
Javasolt (szombati) időpontok:
A. julius 17.
B. julius 24. Jasa, Czupi Jenő,
c. julius 31. Jasa, Czupi Jenő, Klaudia és Sutyi, Kokó140,
Akit érdekel, írja a nevét ahhoz a dátumhoz, amelyik neki megfelelő (természetesen többet is lehet bejelölni) A legnépszerűbb időpont nyer, de természetesen az időjárás alakulása is átírhatja a tervet. Ha a juliusban nem jön össze, megpróbálhatjuk augusztusban a szervezést.... Jenőt (véleménye alapján) már be is írtam a listába.
Válasz
koko140@hotmail.com
06202138601
Kérjük, hogy Belépés vagy vagy Fiók létrehozása, hogy csatlakozhass a beszélgetéshez!
- psutyika
- [psutyika]
-
- Nem elérhető
- Moderátor
-
- Yamaha FJR 1300A (2008) Yamaha Majesty 400 (2004)
Helyszin: Balatonboglár Platán strand (ingyenes)
Gyülekező a strand előtt 10 órakor, belépés kb. 10.15-kor, távozás 17-kor (természetesen mind az érkezés, mind a távozás időpontja rugalmas, egyéni döntés szerinti)
Javasolt (szombati) időpontok:
A. julius 17.
B. julius 24. Jasa, Czupi Jenő,
c. julius 31. Jasa, Czupi Jenő, Klaudia és Sutyi
Akit érdekel, írja a nevét ahhoz a dátumhoz, amelyik neki megfelelő (természetesen többet is lehet bejelölni) A legnépszerűbb időpont nyer, de természetesen az időjárás alakulása is átírhatja a tervet. Ha a juliusban nem jön össze, megpróbálhatjuk augusztusban a szervezést.... Jenőt (véleménye alapján) már be is írtam a listába.
Válasz
Soha ne azt bánd amit megtettél, hanem azt amit megtehettél volna de nem tetted meg, mert nem volt hozzá elég bátorságod!
Kérjük, hogy Belépés vagy vagy Fiók létrehozása, hogy csatlakozhass a beszélgetéshez!
- jasa
- [jasa]
-
- Nem elérhető
- Klubtag
-
- Az idő igaz, s eldönti, ami nem az (Petőfi S)
Helyszin: Balatonboglár Platán strand (ingyenes)
Gyülekező a strand előtt 10 órakor, belépés kb. 10.15-kor, távozás 17-kor (természetesen mind az érkezés, mind a távozás időpontja rugalmas, egyéni döntés szerinti)
Javasolt (szombati) időpontok:
A. julius 17.
B. julius 24. Jasa, Czupi Jenő,
c. julius 31. Jasa, Czupi Jenő,